2017. február 27., hétfő

Közigazgatási perrendtartás hatásai - A bírósági per okait időben érdemes kezelni 2017-ben!



Magyarországon 2017-ben a közigazgatási eljárások bíróság általi kontrolljában gyökeres és ügyfelek számára előnyös változást jelent a közigazgatási perrendtartási törvény alkalmazásával.



Szakmai és piaci ismereteink, az elmúlt két évtized eseteit megismerve alátámasztják, szükséges a jogvédelem állami megerősítése a közigazgatásban, az ügyfelek kiszolgáltatott helyzetének csökkentésére!



Sokak által ismertek a tehetős szomszédok általi építkezések hátrányai (Pl. Nem megfelelő vízelfolyással feltöltött telek stb.), az önkormányzatok új pénzügyi követelései földmérői eltérésekre hivatkozva, vagy éppen kertvárosban autójavító, fémmunkás, vegyszeres vállalkozás telephelye és hátrányai kiváltó jogesetek!





                    Közigazgatási eljárás, majd közigazgatási per kiváltható, elkerülhető!





Mind az alkotmányban rögzített emberi méltóság, mind a közigazgatási eljárásban az ügyféljogok igen jelentős hangsúlyt kap, az új perindítási lehetőségekben!

Jól fontolja meg minden ügyfél, miért és mikor kezdeményez közigazgatási hatósági eljárást! (2004.évi.CXL.)







Közigazgatási eljárások megindítása előtt van mód, a vitatott okok jó jogi megoldására, ezzel elkerülve a közigazgatási eljárást, későbbi közigazgatási perrendtartás szerinti közigazgatási bírósági pert.   




Vállalkozóval létrehozó ADR egyezség a szükséges tevékenységi önkorlátozások kialakításáról!




Végső állomás lehet, legyen csak az ügyfél számára a közigazgatási per, azonban ezen belül a közigazgatási szerv bírságolási szabálya újszerű! (teljesítési bírságok)




Közigazgatási per előzménye a közigazgatási hatósági eljárás!   


Ennek megindulása nagy számban elkerülhető az állampolgárok, az ügyfelek számára!


Építési ügyek egy része, telekhatár vita, birtokvédelem, közös tulajdon stb. jogeseteiben a valamelyik fél által indítandó eljárások jellemzője, hogy a jogszabályok hatósági betartatása céljával, indulataival kezdődik el!





Közigazgatási eljárás előtti, alatti jogsérelem sokféle lehet - ne pereskedjen!





A közigazgatási eljárás, közigazgatási per kiváltásával, másként jogszerű elkerülésével az ügyfél jól jár!



Kevesebb kiadás, profi jogvita lezárás, jogvita rendezés gyorsabb a kiváltó jogsérelmek egyezségeivel!





Elkeseredett jogsérelmek utáni demonstrációk helyett - Profi és gyors jogi megoldás irodánkkal!




Irodánk egész Magyarország területéről fogadja az ügyfeleket, felkészült szakemberekkel, szakmai partnerekkel!   ( Földmérő szakértők - Okleveles könyvvizsgáló - Jogászok - Közigazgatási szakemberek (Jegyzői szakmai kör) - Ügyvédek - Hatósági közvetítő - Igazságügyi közvetítő - Szaktárgyaló szakértők stb.)

Hozzon jó döntést az induló jogvita során!

Ügyfél hívószám munkaidőben: 06-302-164-102 (10h-20)                    Bejelentkezés: ugyek.perek@index.hu










Vállalkozások - Üzleti hírek MTI-OTS